 Sok jól teljesítő embert nyomaszt egy szörnyű titok. Lelkük mélyén úgy érzik csalók, a teljesítményük inkább szerencse kérdése, mintsem tehetség vagy kemény munka eredménye.
0 Comments
 Bűntudatot akkor érzünk, amikor azt mondogatjuk, hogy óriási, helyrehozhatatlan hibát vétettünk. Igazán fájdalmassá pedig akkor fokozódik, amikor el hisszük, hogy a bűnünk örökre meg is marad.
 Hogy van az, hogy másokkal tisztelettel, de legalábbis kulturáltan beszélünk, míg saját magunkkal szemben olyan hangot ütünk meg, amitől a környezetünk valószínűleg sokkot kapna?
 Ebben a bejegyzésben a változás felé vezető út két utolsó szakaszának leírása következik: a visszaesés és fenntartás, valamint a befejezés szakasza.
 Most lássuk, a változás egyes szakaszaira milyen viselkedés, gondolkodás és érzelmek jellemzőek.
 A változással kapcsolatban legtöbbünk fejében élnek bizonyos mítoszok, hiedelmek. Ezek olykor saját tapasztalatból táplálkoznak, de gyakori az is, hogy másoktól vagy máshonnan halljuk őket.
 Hogyan is bocsátható meg a gyermekkori bántalmazás, elhanyagolás? Ha a társunk szerelmet hazudik, a barátunk elárul? A hátunk mögött kinevetnek, vagy szemtől szemben megaláznak? Olyan helyzetek ezek, amelyek még a legegészségesebb lelkületű embert is térdre kényszerítik, sebet ejtenek, amely úgy tűnik, sosem fog begyógyulni.
 Mindenkinek van olyan a múltjában, amit jobb szeretne, ha nem történt volna meg. Vagy másképp. Vagy épp ellenkezőleg, jó lett volna, ha nem marad el; például egy ölelés, egy bíztatás, egy „szeretlek”. Ezek a nem megfelelő múltbeli események hosszú évekre hatással lehetnek az életünkre és arra, ahogyan majd mi neveljük a gyerekeinket.
 Elhanyagolsz. Nem érzem magam nőnek melletted. Kevés a szex. Nem megyünk sehova. Elhíztál. Ilyen és ehhez hasonló hibáztatásokat vágnak a párok egymás fejéhez, mielőtt vagy szakítanak, vagy párterápiát keresnek. De vajon ez a megoldás?
|
A blogrólEzen az oldalon a szakmai és magán véleményemet ismerheti meg különböző témákban. Archívum
August 2021
|
RSS Feed