Szorongás vagy félelem?

Gyakran hallom a munkám során, hogy szorongok az ismerkedéstől, a társaságtól, a buszozástól, ettől, attól…

De mi valójában a szorongás? És miért nem félelem?

---

A válasz ebben az esetben igen egyszerű. A szorongás egyik definíciója: tárgy nélküli félelem. Vagyis ugyanaz a reakció (félelem), de nem tudjuk, hogy mire irányul. Bennünk van az aggodalom, a menekülés vagy megküzdési kényszer, de nem tudjuk, hogy ki elől vagy ki ellen irányul ez.

A szorongás ezáltal egy diffúz, kellemetlen érzés, ami egy általános feszült állapottal jár. Ez a folyamatos feszültség azután megnehezíti az elalvást, az evést, a pihenést. Sokan azt tapasztalják, hogy mivel nem pihentető az alvásuk, folyamatosan egyre fáradtabbak mind testileg, mind lelkileg, és szinte állandóan aludnának. De nem sikerül pihenni akkor sem. Ez a fajta frusztráltság azután bármilyen betegségnek kedvez, így a szorongók sokkal gyakrabban kapnak el fertőzéseket.

Ha a szorongás egy ennyire kellemetlen állapot, akkor mégis miért használja szinte mindenki könnyebben (szívesebben?), mint a félelem szót? Hiszen a félelemnek ismerjük még az ellenszerét is: bátorság. A félelemmel szembe tudunk nézni, főleg ha abban segít nekünk valaki.

A szorongásnak az ellenszere ugyanakkor a nyugalom, ami szintén megfoghatatlan. Ahogy a neten nem régen olvastam, a helyzet némileg erre hasonlít:

Akkor hát miért?

Úgy gondolom, azért nem használjuk a félelem szót, mert legtöbben gyerekkorunkban megtanultuk, hogy félni nem szabad. Azt csak a kisgyerekek csinálják, de egy felnőtt semmiképp. Ráadásul a félelem egy igen félelmetes érzés, ezért kerüljük is, félünk tőle. A szorongás nem hangzik olyan durvának, és nem hallottuk gyerekként a szüleinktől, hogy „Ne szorongj, nincs itt semmi szoronganivaló!”. Ezért inkább egy ilyen kicsit távolabbi, kicsit megfoghatatlanabb fogalmat használunk, hogy elkerüljük az egyértelműt.

A gond ezzel ismét az, hogy ahelyett, hogy megfogalmaznánk az igazat (félek az ismerkedéstől, félek a kudarctól, félek a megalázottságtól), inkább elkerüljük, és becsomagoljuk a szorongásba. Úgy jó, mert nem látszik. Az elménket persze nem tudjuk valójában becsapni, ezért rövid idő alatt az történik, hogy továbbra is félünk néhány dologtól, de mivel mindet szépén becsomagoltuk a szorongásba, ezért most már az is hozzáadódik. Félek az ismerkedéstől, félek a kudarctól… és ennek tetejébe szorongok is.

Mások elől a félelmeinket el tudjuk rejteni, ha pedig nagyon látszik, még mindig hívhatjuk szorongásnak. Mert az az emberekből az együttérzést vált ki, és mivel nem igazán tudják, mit mondjanak rá, ezért „legálisan” fordulhatunk pszichológushoz is. De képzeljük el, mit szólnának, ha kimondanánk: félek…

Én úgy gondolom, mindannyian félünk valamitől, ha kimondjuk, ha nem. És ez rendben is van így. Arra viszont úgy vélem nincs szükségünk, hogy a félelmet még szorongással is tetézzük, csak mert félünk a félelemtől.

Csukás Csaba pszichológus, Budapest