Szociálpszichológia a hétköznapokban

A kezdet

​A pszichológián belül talán épp a szociálpszichológia az a terület, amely természeténél fogva a leginkább alkalmazható a gyakorlatban. Már csak azért is, mert a legnagyobb horderejű elméletek gyakorlati problémákra kidolgozott kísérletek eredményeként születtek.

---

Ilyen volt például Moreno szociometria elméletének kidolgozása is. Maga az elmélet még nem létezett, amikor Moreno megbízást kapott egy leánynevelő intézettől, ahol nagyon megnövekedett a szökések száma. Moreno szociálpszichológusként úgy döntött, nem a kerítések magasságának növelése, és éjjeli őrök alkalmazása lehet a leghatékonyabb megoldás. Ehelyett felmérte a lányok közötti rokonszenvi kapcsolatok hálózatát. Ezután azzal a megoldási javaslattal állt elő, hogy azokat a lányokat tegyék egy szobába, akik kedvelik egymást. Ennek meg is lett az eredménye, mert a szökések száma drasztikusan lecsökkent. Ez volt a kiindulási pontja Moreno elméletének, amelyre azután egész irányzat épült a munkapszichológián belül, amely a munkahelyi kapcsolatok rendszerével foglalkozik.

Hogy a szociálpszichológiában az elméleti kutatásoknak és az alkalmazott kutatásoknak az összhangját és egyensúlyát biztosítsák, a kutatók három alappillért neveztek meg, amit mindig szem előtt kell tartani: megismerés, alkalmazhatóság és életminőség javítás.
A három alapelvet Kurt Lewin és munkatársai alkalmazták leglátványosabban a második világháború idején végzett kísérletsorozatukban. A kutatócsoport azt bizonyította, hogy a szociális környezet megváltoztatásával rögzült viselkedésminták is rövid idő alatt megváltoztathatók.

Az alapprobléma az volt, hogy a háború előrehaladtával az amerikai polgárok húsfogyasztási igényeit az állam sehogy sem tudta már kielégíteni. A belföldi termelés kevés volt, és importtal sem tudták pótolni a hiányt. Az egyetlen megoldás az lehetett, ha rá tudják venni az embereket, hogy fogyasszanak belsőségeket is, amit addig az amerikaiak nem tettek. Ennek érdekében a kormány neves kutatókat kért fel, hogy előadássorozatokat tartsanak, amelyeket a média is megjelenéssel támogatott. Szórólapokon is hirdették a belsőségek fogyasztásának egészségre gyakorolt pozitív hatásait. Minden erőfeszítés ellenére, nem sikerült mérhető eredményt elérni.

Lewin és kutatócsoportja másban látta a megoldást. Úgy gondolták, a szokások megváltoztatásának kulcsa a fogyasztást szabályozó személyek, a háziasszonyok kezében van. A frontális meggyőzés helyett a csoportos megvitatás módszerét választották. A résztvevőket meghívták egy előadásra a belsőségek fogyasztásáról, az elkészítés módjáról, illetve arról, milyen gazdasági események vezettek a kialakult helyzethez. Ezután kis csoportokra osztották a résztvevőket, és arra kérték őket, vitassák meg, miként lehetne a „hozzájuk hasonló emberek” attitűdjét megváltoztatni, hogy kipróbálják a belsőségek fogyasztását.

A vita után a kutatók megkérdezték a kontroll csoport tagjait, hogy hányan gondolják úgy, kipróbálják a belsőségek fogyasztását. Ezzel egy időben felmérést készítettek kontroll csoporttal is, akik csak az előadást hallgatták végig, kis csoport megbeszélésen nem vettek részt. A különbség drasztikus volt. A kontroll csoportban a résztvevők 3%-a gondolta úgy, hogy kipróbálja a belsőségek fogyasztást, míg a kísérleti csoportban 30% mutatott hajlandóságot. Utánkövetés során kiderült, hogy a kísérleti csoport viselkedésváltozása tartós volt, a húsfogyasztási szokások megváltozása fennmaradt.

Lewinnek ezzel sikerült igazolnia, hogy önmagában az információnyújtás csak kevés esetben hoz valósi viselkedésváltozást, de ha belehelyezik a személyeket egy új normarendszerbe, akkor az drámai eredményváltozást hozhat.

A munkapszichológiában szintén sikeresen alkalmazzák mind a mai napig ezt a tudást. Legelőször 1948-ban használta fel Coch és French. Ők kapták feladatul, hogy gyári munkásokkal elfogadtassanak egy új munkamódszert úgy, hogy a teljesítmény ne essen vissza. Mint minden változást, természetesen ezt is ellenezték a munkások, aminek meg is lett az eredménye. Amikor csak pusztán közölték velük a tényeket, a dolgozók 17%-a felmondott rövid időn belül, és mindössze a munkások 38%-a érte el két hónap után az eredeti teljesítmény szintet. Abban az esetben, amikor a munkások képviselőket választottak maguk közül, és ők a felső vezetéssel együtt finom hangolták az eljárást, két hét alatt visszaállt a dolgozók eredeti teljesítménye.

Volt azonban egy harmadik variáció is a kísérletsorozatban. Ebben a helyzetben az új munkamódszert kidolgozó csoport minden tagja képviselő volt. Az eredmények még a kutatókat is meglepték. Már egy nappal később megnövekedett a dolgozók teljesítménye 15%-kal.

Természetesen minden változtatás nem oldható meg ezzel a módszerrel, de jól látható, hogy a munka világában milyen sikerek érhetőek el egy-egy jól megválasztott munkacsoport kialakításával.

Az elmélet és a gyakorlat tehát a szociálpszichológiában látványosan kéz a kézben jár. Különösen találó tehát Lewin aforizmája, miszerint „Nincs praktikusabb egy jó elméletnél.”

​(A cikk László János és Vincze Orsolya írása alapján készült. Ezúton is köszönöm a szerzőknek a munkájukat.)

Csukás Csaba pszichológus, Budapest