Sport és kiégés

​Egy, a Tel Aviv Egyetem által végzett tanulmányból kiderül, minél többet sportol valaki, annál kisebb az esélye a munkahelyi kiégésre és ritkábban szenvednek depressziótól. De mi a helyzet azokkal, akik épp a sportban érzik a motiváció elvesztését?

---

Egyre több „futóbolond” ismerősöm van, akik egyik pillanatról a másikra hagyja abba a futást. Úgy érzik, köszönik szépen, kifutották, amit ki kellett, holott korábban megszállottan rótták a kilométereket hosszú órákon át.
Egy sportoló ilyen hirtelen motivációvesztését – mondjuk úgy kiégését – környezeti és pszichikai tényezők egyaránt kiválthatják. Ilyen tényezők lehetnek a stressz, a monotonitás (ez hosszútávfutóknál kifejezetten jellemző) a rossz időbeosztás és szervezés, valamint a túledzettség vagy sérülés. Pszichés tényezők lehetnek a sportágból származó öröm hiánya, a saját magunk vagy mások által felállított túl magas vagy épp túl alacsony elvárások, illetve a maximalizmus.
Persze ezen tényezők fennállása nem feltétlenül vezet kiégéshez. Az alábbi „tünetek” megjelenésével azonban már van okunk feltételezni, hogy sportolói burnout-tal állunk szemben:

• kimerültség
• alacsony önértékelés
• szorongás
• indokolatlannak tűnő hangulatingadozás
• csökkent motiváció
• csökkent teljesítmény
• szerhasználat

A kiégés megelőzésében a legfontosabb, hogy figyeljünk ezekre a jelekre, és ha valamelyik feltűnik, idejében kérjünk segítséget.
Egy pszichológus több téren is tud segíteni.

• megküzdési stratégiákat és módszereket taníthat
• hozzájárul a háttérben esetlegesen meghúzódó más életterületen jelentkező probléma felderítéséhez

A személyi edzők is nagyban hozzájárulhatnak, hogy a sportoló ne csússzon a kiégés felé:

• adjon visszajelzést folyamatosan a teljesítményről
• legyen a sportolónak beleszólása saját fejlődésébe
• legyenek változatosak az edzések
• kerüljék a túledzettséget
• fordítson nagy figyelmet a pihenőnapokra és a regenerációra
• és talán a legfontosabb, a reális és teljesíthető célkitűzés

A célkitűzés alapszabálya, hogy hosszú távú céljaink mellett sok kisebb és könnyebben teljesíthető célt is állítsunk magunk elé. Például ha a maratoni táv lefutása a célunk, akkor iktassunk be olyan kisebb célokat, mint a fél maratoni táv, vagy a leggyorsabb 10 km. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mit fogunk tenni az áhított cél elérése után! Egy verseny utáni edzésterv legalább annyira fontos, mint a verseny előtti, és próbáljunk meg felkészülni arra az esetre is, ha nem úgy, olyan időeredménnyel sikerül teljesítenünk, mint ahogy elterveztük – bár ez helyes célállítással valószínűleg nem fordul elő.
A lényeg tehát, hogy megteremtsünk a készségek és kihívások, a magánélet, a munka és a sport egyensúlyát. Így megőrizhető a hosszú távú motiváció, és a sport betöltheti a legfontosabb funkcióit: kikapcsol, feltölt, egészségesen tartja a testet és a lelket, valamint napi sikerélményt ad.

Csukás Csaba pszichológus, Budapest