Az ember mint társas lény, 3. rész

A születés utáni első életszakaszt csecsemőkornak nevezzük. Ennek a kornak a kezdete egészen könnyen meghatározható; a köldökzsinór elvágásával, és az első lélegzetvétellel kezdődik. A szakasz vége már nem ennyire egyértelmű, de nagyjából két és fél éves korig tart.

---

A következőkben ennek a két és fél éves időszaknak a párválasztás szempontjából leglényegesebb elemeit igyekszem ismertetni.

Ezek a következők:

1. Találkozás a világgal
2. Az első szociális kapcsolatok
3. Kötődés

1. Találkozás a világgal

A születéssel elindul az élet az anyaméhen kívül. Ez a felnőttek számára csodálatos történés a csecsemő számára bár még főként tudattalan, de rendkívüli kihívásokkal teli eseménysorozatot indít el.

A biztonságos, minden szükségletet kielégítő környezetből hirtelen egy idegen és új ingerekkel teli környezetbe kerülünk. Külső és belső jelenségek hada ostromol minket, amelyekről csak olyan egyszerű, bináris ítéletet tudunk alkotni, hogy kellemes vagy kellemetlen. Fények, hangok, érintések, belső folyamatok (éhség, emésztés, ürítés) és állandó hőmérsékletváltozás közepette kell elindulnunk a fejlődés útján. Ez egyáltalán nem könnyű feladat.

Még egy érett felnőtt számára is kihívást és traumát jelentő szituáció, amikor kényszerből teljesen új élethelyzetbe kerül. Gondoljunk bele, milyen lehet ez egy olyan kis élőlény számára, aki nem képes koordinálni a saját mozgását, erősen korlátozott a kommunikációs képessége, képtelen a helyváltoztatásra, önálló táplálkozásra, ürítésre, illetve az önvédelemre. Egy ilyen szituációban szinte áldásnak tűnik, hogy erősen fejletlen kognitív képességeink vannak, amelyek az ingerek csak korlátozott feldolgozását teszik lehetővé, illetve az emlékek tárolása is még fejletlen.

Ebben a folyamatos újdonságokkal és bizonytalansággal teli világban egyedül az anyára (illetve az elsődleges gondozóra) tudunk támaszkodni. Ő fogja az első fél évben nyújtani számunkra az állandóságot és biztonságot. Amennyire erre képes, olyan lesz életünk első benyomása a világról. Vajon mit tanultunk otthon? Egy veszélyekkel és kellemetlen ingerekkel teli hely ez, ahol csak hosszú szenvedés után érkezik a megnyugvás, vagy ugyan egy szeszélyes világ ez, ahol azonban mindig számíthatunk arra, hogy a rossz hamar elmúlik, és mindig van olyan hely, ahol biztonságban és melegségben lehetünk?

Ez az első benyomás természetesen az élet folyamán változni fog, de egyfajta prediszpozícióként szolgál a további fejlődésünkhöz: mennyire merünk nyitni az új ingerek felé, mennyire félünk a kellemetlenségektől, hisszük-e, hogy számíthatunk segítségre.

2. Az első szociális kapcsolatok

Az élet első félévében a csecsemő csak korlátozottan képes megkülönböztetni a felnőtteket. A memória még nem elég fejlett ehhez. Ezért is olyan szórakoztató a babákat ilyen fiatal korban meglátogatni. Ha határozottan és gyengéden közelítünk felé, igen jó eséllyel pozitívan fordul felénk, bár ezt csak igen korlátozottan képes kifejezni. Az első szociális mosoly megjelenése szükséges ahhoz, hogy a csecsemő a felnőtteket igazán jutalmazni tudja.

A mosoly nagyon korán megjelenik a csecsemőnél reflexszerűen, de akkortól hívjuk szociális mosolynak, amikor a kellemes inger hatására szándékosan, a másikkal való kapcsolódásra használja a baba.

Nem sokkal később, a mozgásfejlődéssel együtt, egyre több érzelem jelenik meg a csecsemőben. Ráadásul ezek az érzelmek egyre intenzívebbek. Nagyjából fél éves korban kezdődik az idegenektől való félelem, mert ekkortól tudja megkülönböztetni az ismerőst az ismeretlentől (elég fejlett lesz a memória). Nagyjából ez időtájékán jelenik meg a nyugtalanság érzése is, amikor el kell távolodniuk az elsődleges gondozótól.

Ebben a korszakban tanuljuk meg azt, hogy az emberek, akiket végre meg tudunk különböztetni egymástól, hogyan fordulnak felénk, mire számíthatunk tőlük.

Az érzelmeket ebben a korban még nem tudjuk kontrollálni, és igazán el is tudnak hatalmasodni. Ahhoz, hogy ezeket elbírjuk, sőt, hogy egyáltalán be tudjuk őket azonosítani, szintén az anyára van szükség. Megtanuljuk, hogy az érzelmeink mennyire elfogadhatóak, kinek és milyen intenzitással lehet őket odaadni, és azt, hogy a negatív érzelmek megjelenése ellenére mennyire vagyunk szerethetőek.

3. Kötődés

A csecsemő nyugtalanságát, amikor az elsődleges gondozótól eltávolodik, a kötődés jeleként értelmezzük. A kötődés létrejöttére több elmélet is született, én Bowlby gondolataival értek egyet. Ő azt feltételezte, a kötődés szerepe a félelem mérséklése, amely így biztonságos hátteret nyújt a gyermek számára, hogy felderíthesse a környezetét.
Négyféle kötődési típust mutattak ki fejlődéspszichológusok:

• biztonságosan kötődő
• szorongó-elkerülő
• szorongó-ellenálló
• dezorganizált

A kötődés kialakulásában több tényező is szerepet játszik. A biztonságos kötődés kialakuláshoz figyelmes és érzékeny gondoskodás szükséges. Az elhanyagolás, a következetlenség, illetve az agresszió bizonytalan kötődéshez vezethet.

Természetesen a csecsemő veleszületett tulajdonságai is szerepet játszanak. Azzal a gyermekkel, amelyik jobban érdeklődik a tárgyak, mint az emberek iránt, nehezebb biztonságos kötődést kialakítani.

A családi kapcsolatok, viszályok szintén hatással vannak a kötődés alakulására, mint ahogy közvetetten a társadalmi-gazdasági helyzet is.

Természetesen a kötődésben kulturális különbségek is megfigyelhetőek.

Talán mondanom sem kell, hogy a biztonságos kötődés kialakulásának mennyire fontos szerepe van a későbbi párkapcsolatokra, hiszen ez fogja meghatározni azt, mennyire bízunk a párunkban, mennyire engedjük magunkhoz közel testileg és érzelmileg, illetve mennyire leszünk képesek hosszú távú kapcsolatok kiépítésére és azok fenntartására.

Megjegyzés

Minden kor és életszakasz meghatározó a személyiségünk fejlődése szempontjából, de mielőtt még úgy érezné bárki, hogy a gyermeknevelés terhe összenyomja, néhány fontos irányelvet megosztanék:

• nem kell tökéletes gondozónak lenni ahhoz, hogy egészséges felnőtté váljon a gyermek, csak elég jónak kell lenni;
• nincs hibátlan nevelés, nincs is rá szükség;
• egy-egy hibázás szinte észrevétlen marad a fejlődés során, ha az nem traumatikus élmény;
• a későbbi életszakaszok jól tudják kompenzálni a korább sérüléseket is (természetesen némelyeket nehezebb, de elszántsággal és kitartó munkával mindig lehet fejlődni);

A cikksorozat folytatásában a kisgyermekkorra jellemző, párválasztáshoz kapcsolódó tényezőket vesszük sorra.

Csukás Csaba pszichológus, Budapest