„Van egy álmom...” Mindannyian ismerjük a híres beszédben elhangzottakat. Szinte mindenkinek van valami beteljesületlen álma, és mégis oly' keveseknek sikerül megvalósítania azokat. Tapasztalatom szerint, a két leggyakoribb oka ennek, hogy szélsőségesen állunk ehhez (is).
Az egyik, hogy csak erre fókuszálunk, minden mást a háttérbe szorítva. Ez nyilván idővel sok veszteséggel és kihagyott élménnyel jár, ami előbb-utóbb már túl nagy ár lesz. A másik a tipikus hiba a túlbiztosítás. „Majd ha lesz kocsim, házam, tartalékom, akkor kergetem az álmaim”. Természetesen szinte sosem állnak össze olyan szerencsésen a csillagok, hogy ez sikerüljön is. Az álmok megvalósításához kockáztatni kell. Nincs recept vagy egzakt szám arra nézve, hogy mennyire. Ezt mindenki a vérmérséklete szerint döntse el lehetőleg úgy, hogy a nyereség nagyobb legyen, mint az esetlegesen fizetendő ár. Ha valaki elkezd küzdeni az álmaiért, a környezete sem hagyja természetesen szó nélkül. Az irigység vagy az őszinte támogatás és csodálat épp úgy megjelenhet. Valamilyen erős reakcióra azonban mindenképpen számíthatunk, hiszen valami olyat teszünk, ami szembe megy a hétköznapi viselkedéssel. De mik is az álmok? Nyilván a történelem folyamán ezek is változtak. Általában a megingathatatlan biztonságról szóltak (jövedelem, béke stb.). Ma azonban már ennél absztraktabb vágyaink vannak, hiszen egy alap, élhető életszínvonal megteremtése, ha valaki szorgalmas, nem emberfeletti teljesítmény. A mai álmok már inkább olyanokról szólnak, mint önmegvalósítás, felfedezés/megismerés, nyomot hagyni a világban vagy épp a szabadság/függetlenség. Mennél mélyebb önismerettel rendelkezik valaki, annál inkább elvont dolgokra vágyik. Az egyszerű lelkek megragadnak a pénz vagy a hatalom kergetésénél, hiszen valamivel kompenzálni kell a korai sérüléseket, vagy a testi hiányosságokat. Így mielőtt valaki bárminek a hajszolásába kezd, én leginkább önismeretre buzdítanám, hogy tudja, az álmok beteljesülésével, vajon mit akar elérni. A kezdeti gondolatot tehát így fejezném be: „Van egy álmom, ismerni magam annyira, hogy legyen egy álmom.” Csukás Csaba pszichológus, Budapest
0 Comments
Leave a Reply. |
A blogrólEzen az oldalon a szakmai és magán véleményemet ismerheti meg különböző témákban. Archívum
March 2023
|