Úgy érzem, eltévedtem. Kiégés vagy útkeresés?

Sokan jutnak el a harmincas éveik közepére, negyvenes éveik elejére oda, bár mostanában már talán korábban is, hogy úgy érzik, nem jó helyen vannak az életben.

---

Nem utálják a munkájukat, de visszagondolva a fiatal középiskolás és egyetemista éveikre, valahogy máshogy képzelték az ÉLETet.

A párjukkal sincs különösebb baj, de a szerelem már nem lángol, a szex kezd megszokottá és egyre ritkábbá válni.

A barátok mostanra megfogyatkoztak, eltávolodtak. Főként azért, mert mindenki másképp éli az életét: család vagy karrier vagy soha fel nem növő partiarcok.

Olyan, mintha minden egyre csak fogyna, veszítene az érdekességéből. Ilyenkor szokott jönni a „nagy ötlet”, hogy csináljunk gyereket, az majd értelmet ad a hétköznapoknak. Ez igaz is, de legfeljebb 5-7 évig. Ezután persze megfoganhat ismét ez az ötlet, ami tovább húzza, újabb 3-5 évig. De előbb-utóbb szembe kell néznie mindenkinek ezzel a fajta válsággal, krízissel.

Sokan úgy gondolják, kiégtek, és ezzel is keresnek fel. Ez azonban legtöbbször nem kiégés.

De akkor mi ez? És miért most kerül ennyire előtérbe? A szülők és nagyszülők általában csak széttárják a karjukat, mert nem ismerik ezt az érzést, ezt a helyzetet. „A te korodban nekem már megvolt mindkét/három/négy/stb gyerekem” – hangzik a gyakori válasz. De miért nincs ez most is így? És miért nem elég ez az élet a ma élő fiatal felnőttnek?

(Mert én úgy látom, a fiatal felnőttkor is kitolódott. Nem kezdődik meg a 30. életévvel a középkor, mert a legtöbb harmincas még ekkor is épp úgy él, ahogy huszonévesen.)

Úgy látom, a két legfőbb oka ennek az eltolódásnak, illetve eltévedésnek a következő: az illúziók és a megítélés.

Az illúziók azért, mert legtöbben olyan életet és olyan álmot kergetnek, ami nem létezik. Szerelem első látásra, vadonatúj kocsi, nagy ház, izgalmas és mindig változatos munka, tökéletes külső (saját vagy a partneré) és így tovább.

A vágyainkat és álmainkat sajnos tudomásul kell vennünk, hogy legnagyobb részt nem saját magunk formáljuk.

A gyermek szép lassan megtanulja, mi a kívánatos, mi a vágyott a felnőttek által, hogy azután ő is hasonlóvá váljon. Ennek egyszerű evolúciós oka van: ami sikeres, az túlél. Ezért a gyermek minden létező forrásból keresi azt a képet, ami felé haladhat. Ezt a képet természetes, hogy a különböző médiumokból szerzi meg: könyvek, újságok, tévé, játékkonzolok stb. Eleinte, amíg még fiatal, a szülei megerősítésére is szüksége van, mert szerencsére velünk született az óvatosság is. Ebben az érdeklődő és fogékony időszakban lenne felelőssége a szülőknek, hogy beszélgessenek a gyerekkel, és korrigálják a média által festett képet, amely a valóságtól teljesen elrugaszkodott. Ha a szülők ezt képesek megtenni, akkor a fejlődő fiatal kellő kritikával és távolsággal kezeli ezeket a kapott információkat, azonban ha nem, akkor elmerül ebben a világban.

Így történhet meg, hogy legtöbben olyan vicces életre vágynak, amilyet a rövid esti tréfás sorozatokban látni (sitcom), vagy olyan izgalmas munkára, mint amit az egyéb sorozatok és filmek sugallnak. Titokban olyan párra vágynak, mint amilyet a romantikus vígjátékok (rom-com) festenek meg: szép arcú, tökéletes külsejű, érzékeny, okos, némi művészeti hajlammal is megáldott, anyagi gondokkal szinte sosem küzdő, remek humorú, örök fiatal, aki még negyven év felett is úgy néz ki, mint aki 27 éves.

Lássuk be, ezek elérhetetlen álmok. Ráadásul, amikor erre valaki ráeszmél, akkor nem az álmait és vágyait fogja felülbírálni, hanem elkezdi magában és a környezetében keresni a hibát. Vagy az életben. Mert az élet igazságtalan – gondolhatja.

Az illúziók vagy torzított vágyak így sodorhatnak az eltévedés felé.

A másik említett ok, a megítélés. Ez az agyunk természetes működése, mégis az egyik legtöbb bonyodalom okozója.

Az agyunk mindenről el akarja dönteni már előre, hogy az jó vagy rossz, veszélyes vagy kívánatos. Ennek lássuk be, óriási evolúciós előnyei vannak, mert ha közelít felém egy négylábú vicsorgó élőlény, jó, ha ideje korán el kezdek futni.

Azonban már nem élünk a vadonban. A gyorsaságnak már nincs ekkora jelentősége. Ám az agyunk alapból a túlélésre van huzalozva, nem a boldogságra. Így történhet meg, hogy amit meglátunk, továbbra is rögtön megítélünk. Természetesen a korábbi tapasztalatok alapján első sorban, de utána rögtön az elvárásaink alapján is. Ha egy izgalmas munka képét kaptam gyerekként mint etalont, akkor amint kevésbé érdekes lesz a munka, rögtön negatív színezetet kap az elmémben. Ha a vágyaimban olyan pár képe él, amilyet korábban leírtam, de nem pontosan olyat találtam, a szerelem elmúltával az is megkapja a fekete pontokat. És az élet legtöbb területe, ahogy egyre otthonosabban mozgunk benne, veszít az izgalomból, újszerűségből, ezért az illúzióinkkal összehasonlítva mindig alul fognak maradni.

A megítélés miatt legtöbbször nem vagyunk képesek a nyitottságra és az ismert dolgok szépségeinek újbóli felfedezésére.

Azonban én úgy látom, ez egy átmeneti időszak. Legtöbben képesek megküzdeni ezzel az életkori krízissel (akár segítséggel akár anélkül), és tovább élik az életüket. Változnak és a vágyaikon is változtatnak. Az álmok életszerűbbek lesznek, a személyiségük pedig nyitottabb.

Sajnos azonban akad olyan is szép számmal, akinek ezt nem sikerül meglépnie. Úgy vélem, ilyenkor érkeznek a „házasságmentő gyerekek”, majd miután ez nem sikerült, a válás. Vagy egy másik út, a munkahelyről munkahelyre szökellés, folyamatos karrier váltás. Vagy legrosszabb esetben a szerhasználat.

A legnagyobb segítség ebben a helyzetben az álmok és vágyak pontos megismerése. Fontos, hogy ilyenkor ne csak nézzük ezeket a vágyott képeket, de lássuk is őket: a realitásukat, az elérhetőségüket. És bár ezek a képek mélyen belénk égtek az eddigi élet során, igenis megváltozhatnak, ahogy a személyiségünk is. Ez utóbbira pedig valószínűleg szükség is lesz, ha egy kiegyensúlyozott és boldog életet akarunk élni.

Ez az életkrízis tehát nem kiégés, sokkal inkább egyfajta útelágazás, ahol mindenképpen választanunk kell, vagy hosszú ideig egyhelyben fogunk csak toporogni.

Csukás Csaba pszichológus, Budapest