Vigyázz a szádra, ha magaddal beszélsz!

Hogy van az, hogy másokkal tisztelettel, de legalábbis kulturáltan beszélünk, míg saját magunkkal szemben olyan hangot ütünk meg, amitől a környezetünk valószínűleg sokkot kapna?

---

Talán mindenki hallotta már, hogy „ha magadat nem tiszteled (szereted, becsülöd stb.), más sem fog.” Az ehhez fogható szerencse süti bölcsességek elsőre talán nehezen megfoghatóak, hiszen az ember azt sem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Az én javaslatom az lenne, amit a blog címe is mondd. Elmondom újra, mert fontos:
„Vigyázz a szádra, ha magaddal beszélsz!”

​Nehéz pozitív attitűddel fordulni a magunk irányába, és jó kapcsolatot kialakítani a külsőnkkel, képességeinkkel, jellemvonásainkkal, ha közben olyan mondatok visszhangoznak a koponyánkban, mint:
„Béna vagyok.”, „Gusztustalan vagyok.”, „Egy dagadt disznó vagyok.”, „Még ennyit se tudok megcsinálni.”
És ehhez hasonlók.

Képzeljük el, ha az ismerőseinknek ilyeneket mondanánk. Vajon meddig tartanák velünk a kapcsolatot? Mennyire tudnák elhinni a napi 5-10 vagy ki tudja mennyi nyers kritika után, hogy mi azért tiszteljük, becsüljük, szeretjük őket? Nem tudom, ki hogy van vele, de én biztos nem ezt érezném.

Szóval érdemes lenne azzal kezdeni, hogy első lépésként, átfogalmazzuk ezeket a gondolatokat olyanná, ami közelebb áll a valósághoz, és ami nem betonozza be a jelen állapotot a jövőre nézve is. Amikor a fenti kinyilatkoztatások elhangzanak a fejünkben, meg sem kérdőjelezzük az igazságtartalmát, és fel sem tételezzük, hogy ez változhat. Ha „dagadt disznó vagyok”, hogy a fenébe tudnék lefogyni? Meg minek is? Hogy sovány disznó legyek? Van egyáltalán olyan? De ha átfogalmazom, hogy „Túl sok súlyfelesleg van rajtam”, mindjárt máshogy hangzik.

Talán erőltetettnek tűnik, de nem az. Az utóbbi mondat eleve feltételezi, hogy nem vagyok egyenlő a túlsúllyal (nem vagyok disznó), csak rajtam van a felesleg.
Ráadásul nem minősít, nem kinyilatkoztat, és nem teszi tartóssá az állapotot. A súlyfeleslegtől meg lehet szabadulni, és nem válok általa olyan lénnyé, amellyel szemben sok negatív prekoncepció van mindenki fejében. (Mellesleg a disznó egy rendkívül intelligens és jófej állat. De keveseknek ugrik be ez elsőre.)

Szóval akkor, amikor felrémlik a gondolat, hogy hogyan is tudnám magam jobban szeretni vagy becsülni, ne az legyen az első gondolat, hogy „veszek egy masszázs alkalmat” vagy „elmegyek welnessezni”, hanem az, hogy:

„Mostantól LEGALÁBB olyan tisztelettel és szeretettel beszélek magammal, ahogy a hozzám közelállókkal teszem.”

Csukás Csaba pszichológus, Budapest