Eleve elrendelés vagy sorsalakítás?

​A gének létezését először Gregor Mendel feltételezte még az 1860-as években. Thomas Hunt Morgan mutatta ki először 1910-ben, hogy a gének a kromoszómán meghatározott helyeket foglalnak el. Azóta gyakran felmerült a kérdés, hogy vajon a gének, mennyiben határozzák meg a sorsunkat.

---

A válasz egyszerű: nagyon, de 2009 óta már biztosan tudjuk, hogy ezen változtathatunk. Ekkor kapott ugyanis Nobel-díjat Elizabeth H. Blackburn, Carol W. Greider és Jack W. Szostak, mert sikerült kimutatniuk, hogyan védi a telomér-telomeráz rendszer a kromoszómákat. Hogy ennek mi köze az eleve elrendeléshez? Nagyon is sok.

Az öregedés ugyanis annak köszönhető, hogy a sejtek osztódásakor a kromoszómák végeiből egy kis darab letörik, amennyiben azokat nem védi megfelelően (mint egy „kupak”) az említett rendszer. Ha a sérülés bekövetkezik, akkor a sejt némi hibával kerül másolásra. Mivel a testük sejtjei (nem mind) az életünk folyamán rendszeresen cserélődnek, ezek az apró sérülések, vagyis másolási hibák összeadódnak, és ezek okozzák az öregedés tüneteit.

Vagyis, ha a telomér-telomeráz rendszer megfelelően működik, a kromoszómák védettebbek a másolási hibákkal szemben. A védelem sosem lesz tökéletes, így az örök életre még várni kell egy keveset, de késleltetni lehet.

A Nobel-díjat általában nem egyetlen kutatás eredményéért ítélik oda, hanem egy kutatássorozatból álló munkásságért. Ennen a kutatás sorozat a részeként sikerült bizonyítani, hogy az életmódunk (táplálkozás, stressz) közvetlen hatással van a telomér-telomeráz rendszerre. Így lényegében az öregedés hatását lehet lassítani a megfelelően kiválasztott egészséges életmóddal. Ez az első alkalom, hogy tudományos eszközökkel sikerült kimutatni, az egészséges életmód sejtszinten óv az életminőség romlásától.

A kutatások között volt azonban még egy különösen érdekes vizsgálat. Felismerték, hogy a génekben rejlő információk az életünk során minket érő hatások eredményeként változhatnak. A gének kifejeződése meg tud változni azáltal, ahogyan élünk. Ez lényegében az evolúció alapja, hiszen a környezeti hatások képesek a gének kifejeződését megváltoztatni. Az evolúciót azonban mi magunk is előidézhetjük azzal, ahogyan élünk.

Ez véleményem szerint az igazi szabad akarat.

Ugyanakkor ez sokkal nehezebb, mint amilyennek elsőre hangzik. Mivel lényegében a gének ki-be kapcsolathatóak (ennél kicsit bonyolultabb a rendszer), a kúraszerű életmódváltozások valószínűleg nem érik el a kellő hatást. Ha javítani akarunk a várható élettartamunkon és különösen az életminőségünkön, akkor tartós életmód váltásra van szükség. Ezt józan paraszti ésszel is sejtette eddig is mindenki, de 2009 óta ezt már a legmagasabb tudományos kitüntetéssel is elismerték, így nem kell megérzésekre hagyatkoznunk.

​Mindenki maga dönt arról, hogyan él. Tudjuk, hogy szinte az összes családban van egy legendás nagybácsi, aki újságpapírba sodorta a dohányt, felessel indította a napot és kolbásszal zárta, mégis száz évig élt. Ennek ellenpontjaként pedig természetesen van olyan családtag, aki mintaszerű életet élt, sosem dohányzott, mégis tüdőrákban halt meg. A saját választása mindenkinek, hogy ezekre a mítoszokra (véletlenekre) bízza az életét, vagy a saját kezébe veszi a sorsát, és igyekszik a legkedvezőbb körülményeket teremteni, hogy hosszú és egészséges életet élhessen.

Csukás Csaba pszichológus, Budapest