![]() A KSH adatai szerint a magyar lakosság 45%-a túlsúlyos. A gyerekek között ez a szám némileg alacsonyabb, de még így is 20% körül mozog. Elgondolkodtató. Szinte mindenki látja magán, ha el van hízva, és ha nem érzi jól magát a bőrében, próbál is tenni ez ellen, Azonban ez sokszor kevésnek bizonyul. De miért? Annyiféle fogyókúra létezik, hogy már összeszámolni is nehéz. Bármelyiket választjuk is, eleinte legtöbb működik. A kilók elindulnak lefelé, azután jön egy stagnálás. Legtöbbször ezen még felül tudunk emelkedni, hiszen számítottunk rá. Egy-két hét után ismét megindul a fogyás, majd megint megáll. Ekkor szoktak kezdődni a problémák igazán.
Ha nincs kellő motiváció vagy segítség, akkor megpróbálunk mindenképpen valamilyen magyarázatot találni a kialakult helyzetre:
De miért történik mindez? És hogyan lehet ellene tenni? Nézzük, hogyan működik a test és az elme egy fogyókúra során. A testünk mindig homeosztázisra (egyensúlyra) törekszik. A fogyókúrával éppen ezt borítjuk meg, mert kevesebb energiát viszünk be annál, mint amire addig be voltunk állva. Először ezt úgy reagálja le a szervezet, hogy megnövekszik az éhségérzet, ezzel együtt pedig gyengébbnek érezzük magunkat. Ez az első kihívás, amit le kell győzni. Ez az állapot csak rövid ideig tart, általában néhány napig. Ezután ha kitartóak voltunk, akkor a szervezet beáll a lecsökkent energia bevitelre, és az éhségérzet csökken. A zsírszövetek lebontása következtében ismét lesz energiánk. Ez az a hálás állapot, amikor jól érezzük magunkat, és szinte szárnyalunk, mert érezzük, egyre könnyebbek vagyunk. Ezután érkezik el az első stagnálás. A szervezet megtalálja az egyensúlyt, hogy adott táplálékmennyiséghez és mozgáshoz mekkora súly a megfelelő. Ha az egyensúly megvan, akkor onnan nem fog elmozdulni a testsúly egészen addig, amíg valami változás nem történik. A változás többféle lehet:
Eddig ez egyszerű, szinte minden fogyókúrával foglalkozó szakember tudja ezt. A probléma az, hogy az egyensúlyvesztés nem csak a testünkre van hatással. A pszichés egyensúly épp úgy elbillen, mivel az aktuális testsúlyunk valamilyen pszichés egyensúly fenntartását is szolgálja: védelem a stressz ellen, szexualitás elutasítása, kényelem, erőfeszítés kerülése. Mivel az éhezés egy evolúciósan rendkívül veszélyes állapot, ezért erre fizikailag és pszichésen egyaránt reagálunk. Ezért tud megtörténni, hogy a tartós fiziológiás változás miatt egyre gyengül az akaraterőnk, míg végül sokszor el is bukunk a magunk által kijelölt úton. Ez megtörténhet néhány hét, hónap, de akár egy-két év után is! A helyes és egészséges fogyókúra mellett tehát nagyon fontos, hogy a pszichés jólétről és motivációról is gondoskodjunk. Ha nincs megfelelő motiváció, a fogyás akár el sem kezdődik, mert az első néhány napos kihívást sem bírjuk ki. A motivációnak pedig belsőnek kell lennie. A külső megerősítők nagyon fontosak, de nem elegendőek. Tipikusan elégtelen motivációk a következők:
A legfontosabb, hogy már a folyamat elején legyen válaszunk, a legalapvetőbb kérdésre: Zavar engem a külsőm? Ha a válasz "nem", akkor nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen nemcsak a súlyvesztés természetes nehézségeivel kell megküzdenünk, de tulajdonképpen saját magunkkal is. Nincs értelme egy olyan testideálhoz ragaszkodni, ami számunkra nem kívánatos. Ha a válasz "igen", akkor viszont érdemes elgondolkodni azon, vajon milyen motiváló erőket tudunk mozgósítani magunkban és a környezetünkben. Ez is része az egészséges és kiegyensúlyozott súlycsökkenésnek. A helyes motiváció kialakításában, a gátló tényezők felismerésében és az azokkal való megküzdésben óriási segítséget tud nyújtani egy pszichológus. A fogyókúrára vonatkozó előírások betartására szintén vannak olyan módszerek, amelyekkel sokkal könnyebben vehetők az akadályok. Ahogyan a profi sportolóknál, egy tartós fogyásnál sem elegendő csak a testre koncentrálni, és azzal foglalkozni. Az elménk megerősítése és a pszichés jólét biztosítása éppen olyan fontos feladat, hogy hosszú távon meg tudjuk őrizni az akaraterőnket, és a cél elérése után is képesek legyünk megőrizni az eredményt. Csukás Csaba pszichológus, Budapest
0 Comments
Leave a Reply. |
A blogrólEzen az oldalon a szakmai és magán véleményemet ismerheti meg különböző témákban. Archívum
March 2023
|