Az ember mint társas lény, 1. rész

A következő cikksorozatban arra igyekszem válaszokat adni evolúciós és szociálpszichológiai nézőpontból, hogy miért és hogyan választunk magunknak párt.

---

Bár közhely, mégis fontos kiindulási alap, hogy az ember egy társas lény. Az evolúciós megközelítés egyszerű magyarázatot ad rá, hogy miért: a túlélés miatt. Elsősorban a faj túlélése, másodsorban az utódé, harmadsorban pedig az egyéné határozza meg a társas kapcsolatok alakulását evolúciós szemszögből.

A faj túlélése szempontjából a legegyszerűbb a párválasztás magyarázata. Lévén, hogy az ember ivaros szaporodással szaporodik, a faj két ellentétes nemű egyede szükséges az utód létrehozásához. Ezért párt kell választania magának.

(Az elmélet bemutatásakor most eltekintenék attól a modern határesettől, amikor egy nő „másik fél nélkül” – pl. spermabank – hoz létre utódot.)

Az utód túlélése szempontjából már némileg bonyolultabb a helyzet. A természetben élő ember számára egyértelmű volt, hogy mind a két szülőre szükség van az utód túlélése szempontjából, mert a terhesség, szülés, szoptatás ideje alatt a nő teljesen kiszolgáltatott volt, és utána is csak korlátozottan volt képes gondoskodni gyermekéről és önmagáról. A modern világban azonban már ez nem feltétlenül van így, köszönhetően a szociális hálónak, az egészségügyi rendszernek. Ahogy az egyedülálló szülők példáján is látható, ma már kisebb (fizikai) kihívást jelent felnevelni egy gyermeket.

Végül a modern kutatások bebizonyították, hogy igenis az egyén túlélését is kedvezően befolyásolja a párválasztás, és itt nem pusztán arról van szó, hogy két ember jobb gazdasági pozíciót tud magának biztosítani, mint egy, hanem egészségügyi nyereségekről is szó van. Egy harmonikus házasság megnöveli az élettartamot, ellenállóbbá tesz a pszichés és szomatikus megbetegedésekkel szemben, és nem utolsó sorban magasabb szociális státuszt is eredményez, ami tovább növeli a túlélés esélyeit.

Az evolúciós megközelítés azonban nem csak a miértre, hanem a hogyanra is választ ad.

A párválasztás lényege a legéletképesebb utód létrehozása, ezért a felek igyekeznek olyan tulajdonságokkal rendelkező párt találni, amelyek biztosíthatják az utódok kedvező génállományát. Ez az elmélet szerint tehát a jó génállománnyal rendelkezők találnak párt elsőként, és csak utána a kevésbé jó génállományúak. Az adott génállomány jóságát objektív tényezők (egészség, rátermettség stb.), valamint a párválasztó személy saját génállománya is meghatározza, hiszen az összeillés is elengedhetetlen az utód egészséges felnevelkedése érdekében. Azonban hiába törekszenek a „legjobb” partner megtalálására az egyének, a kutatások alapján úgy tűnik meg kell elégedniük a „csak hasonlóval”.

Megjegyzés: a legjobb partnert a modern időkben sokkal inkább meghatározzák társadalmi elvárások és trendek, mintsem a természetbeli túlélést segítő adottságok. Az izmok, és megfelelő mennyiségű zsírréteg helyét sokszor olyan tulajdonságok veszik át, mint: humor, érzelmi intelligencia, határozottság, trendnek megfelelő öltözködés (még ha a mély ülepű nadrág ellehetetleníti is a futást).

Érdemes még megismerni két másik elméletet is a párválasztás témájában: a szociális cserét és a befektetési modellt.

Az eredeti „szociális csere elmélet” (Social Exchange) lényege, hogy a pár mindkét tagja a párkapcsolatban előnyökhöz jut a másik által, illetve hátrányokat szenved el a másik javára. Mindaddig, amíg az előnyök egy a személy számára meghatározott mértékben meghaladják a hátrányokat, a párkapcsolatot az adott személy igyekszik fenntartani.

Fontos azonban az is, hogy az egyén számára mi jelent előnyt, és mi hátrányt a párkapcsolatban. Ezeket a kérdéseket fontos tisztázni a hosszú távú elköteleződés előtt, mert könnyen előfordulhat, hogy amit az egyik fél nyújtani tud, az a másik fél számára kevéssé értékes.

Ezt az elméletet egészíti ki a „befektetési modell” (Investment Model). Ebben bevezetésre kerül egy újabb tényezőt, amelyet „befektetésnek” nevezünk. A kapcsolatban megjelenő befektetések lehetnek extrinzikek vagy intrinzikek. Extrinzik befektetés az, amelyet a kapcsolat megszűnésekor elveszíthetünk, amilyen például az otthon, a közös barátok stb. Az intrinzik befektetések közvetlenek, amilyen az idői és anyagi ráfordítás, ami a kapcsolat velejárója. A párkapcsolat minőségét meghatározza, hogy mennyire elégedettek a felek a befektetések „megtérülésével”.

Vagyis ebben az elméletben is fontos, hogy a párkapcsolat résztvevőinek mi számít befektetésnek. A legsikeresebb kapcsolatok azok, amelyekben az egyik fél számára a nyereség a másik fél számára nem jelent költséget. Tehát ha az egyik félnek természetes (így nem is jelent terhet), hogy a legtöbb időt a párjával tölti, a másik fél pedig éppen erre vágyik a legjobban, akkor ez egy rendkívül jól megtérülő „befektetés”, mert szinte nulla a ráfordított szubjektív „költség”.

Ahhoz azonban, hogy az egyén képes legyen magának párt, méghozzá megfelelő párt választani, a születéstől kezdve hosszú, a legkülönfélébb személyközi interakciókkal tarkított utat kell bejárnia.

A folytatásban ezt az utat igyekszem bemutatni.

Csukás Csaba pszichológus, Budapest